Videó Archívum


2019. december 31. Évzáró, hálaadó istentisztelet

Volt pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere. Ez jött Jézushoz éjjel, és mondta néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem teheti e jeleket, amelyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele. Felelt Jézus és mondta néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. Mondta néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? Felelte Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.
Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa. Aki hiszen ő benne, el nem kárhozik, aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
(János 3 1-7; 16-18)


2019. december 29.


A napkeleti bölcsek imádják JézustAmikor Jézus megszületett a júdeai Betlehemben Heródes király idejében, íme, bölcsek érkeztek napkeletről Jeruzsálembe, és ezt kérdezték: "Hol van a zsidók királya, aki most született? Mert láttuk az ő csillagát, amikor feltűnt, és eljöttünk, hogy imádjuk őt." Amikor ezt Heródes király meghallotta, nyugtalanság fogta el, és vele együtt az egész Jeruzsálemet. Összehívatta a nép valamennyi főpapját és írástudóját, és megkérdezte tőlük, hol kell megszületnie a Krisztusnak. Azok ezt mondták neki: "A júdeai Betlehemben, mert így írta meg a próféta: Te pedig Betlehem, Júda földje, semmiképpen sem vagy a legjelentéktelenebb Júda fejedelmi városai között, mert fejedelem származik belőled, aki legeltetni fogja népemet, Izráelt." Ekkor Heródes titokban hívatta a bölcseket, pontosan megkérdezte tőlük a csillag feltűnésének idejét, majd elküldte őket Betlehembe, és ezt mondta: "Menjetek el, szerezzetek pontos értesüléseket a gyermekről; mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek, és imádjam őt!" Miután meghallgatták a királyt, elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt.Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel azonban kijelentést kaptak álomban, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza hazájukba. (Máté 2 1-12)


2019. december 26. Karácsony


...mivelhogy nem volt nékik helyük a vendégfogadó háznál. (Lukács 2 7)


2019. december 25. Karácsony


És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre. (Lukács 5 31-32)


2019. december 22. Advent negyedik vasárnapja


Kezdetben volt az Íge, és az Íge az Istennél volt, és Isten volt az Íge. Ez kezdetben az Istennél volt. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Ő benne van az élet, és az élet van az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. Volt egy Istentől küldött ember, kinek neve János. Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen ő általa. Nem ő volt a világosság, hanem jött, hogy bizonyságot tegyen a világosságról. Az igazi világosság eljött volt már a világba, a mely megvilágosít minden embert. E világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt. Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadák be őt. (János 1 1-11)


2019. december 15. Advent harmadik vasárnapja - Gyermekkarácsony


És lőn, mikor útban volt Jeruzsálem felé, hogy ő Samariának és Galileának közepette ment által. És mikor egy faluba bement, jött elé tíz bélpoklos férfi, akik távol megálltak. És felemelték szavukat, mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! És mikor őket látta, mondta nékik: Elmenvén mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy míg odamentek, megtisztultak. Egy pedig ő közülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatét, dicsőítvén az Istent nagy szóval. És arccal leborult az ő lábainál hálákat adván néki, és az Samáriabeli volt. Felelvén pedig Jézus, mondta: Avagy nem tízen tisztultak-é meg? A kilence pedig hol van? Nem találkoztak akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek, csak ez az idegen? És mondta néki: Kelj föl, és menj el: a te hited megtartott téged. (Lukács 17 11-19)


2019. december 8. Advent második vasárnapja


Azokban a napokban megjelent Keresztelő János, és ezt hirdette Júdea pusztájában: "Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!" Mert ő volt az, akiről Ézsaiás így prófétált: "Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!" Maga János teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt. Akkor kiment hozzá Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke; és amikor megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. Amikor pedig látta, hogy a farizeusok és szadduceusok közül sokan jönnek megkeresztelkedni, így szólt hozzájuk: "Viperák fajzata! Ki figyelmeztetett titeket, hogy meneküljetek az eljövendő harag elől? Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöt, és ne gondoljátok, hogy ezt mondhatjátok magatokban: A mi atyánk Ábrahám! Mert mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak. A fejsze pedig ott van már a fák gyökerén: ezért minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágatik, és tűzre vettetik. Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket. Kezében szórólapát van, és megtisztítja szérűjét: a gabonáját csűrbe takarítja, a pelyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel." (Máté 3 1-12)

Amikor pedig János a börtönben hallott Krisztus cselekedeteiről, ezt üzente neki tanítványaival: "Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?" Jézus így válaszolt nekik: "Menjetek, és mondjátok el Jánosnak, amiket hallotok és láttok: vakok látnak, és bénák járnak, leprások tisztulnak meg, és süketek hallanak, halottak támadnak fel, és szegényeknek hirdettetik az evangélium, és boldog, aki nem botránkozik meg énbennem." (Máté 11 2-6)


2019. december 1. Advent első vasárnapja


És lőn, mikor útban volt Jeruzsálem felé, hogy ő Samariának és Galileának közepette ment által. És mikor egy faluba bement, jött elé tíz bélpoklos férfi, akik távol megálltak. És felemelték szavukat, mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk! És mikor őket látta, mondta nékik: Elmenvén mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy míg odamentek, megtisztultak. Egy pedig ő közülük, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatét, dicsőítvén az Istent nagy szóval. És arccal leborult az ő lábainál hálákat adván néki, és az Samáriabeli volt. Felelvén pedig Jézus, mondta: Avagy nem tízen tisztultak-é meg? A kilence pedig hol van? Nem találkoztak akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek, csak ez az idegen? És mondta néki: Kelj föl, és menj el: a te hited megtartott téged. (Lukács 17 11-19)


2019. november 24.


Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel! (Thesszalonikaiakhoz írt I. levél 4 13-18)


2019. november 17.


Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre. Most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, amint én is megismertettem. (Korinthusbeliekhez írt I. levél 13 12)

Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam. Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró. Nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, akik vágyva várják az ő megjelenését. (Timótheushoz írt II. levél 4 7-8)


2019. november 10.


Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. (Korinthusbeliekhez írt I. levél 2 9)


2019. november 3.


Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka. (Jakab 1 17)


2019. október 31. - A reformáció ünnepe


Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül. Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják. Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? Amiképpen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, akik jókat hirdetnek! De nem mindenek engedelmeskedtek az evangéliomnak. Mert Ézsaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. (Rómabeliekhez írt levél 10 10-17)


2019. október 27.


De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. De ő hajthatatlan - ki is téríthetné el a szándékától? Véghezviszi, amit lelke kíván. Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni. Ezért rémület fog el színe előtt, ha csak rágondolok is, megrettenek tőle. (Jób 23 8-15)


2019. október 20.


Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül. Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, akik őt segítségül hívják. Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Mimódon hívják azért segítségül azt, akiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? Amiképpen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, akik jókat hirdetnek! De nem mindenek engedelmeskedtek az evangéliomnak. Mert Ézsaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. (Rómabeliekhez írt levél 10 9-17)


2019. október 13.


Miért tombolnak a népek, milyen hiábavalóságot terveznek a nemzetek? Összegyűlnek a föld királyai, a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen: Dobjuk le magunkról bilincseiket, tépjük le köteleiket! A mennyben lakozó kineveti, az Úr kigúnyolja őket. Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó haragjában így rémíti meg őket: Én kentem föl királyomat szent hegyemen, a Sionon! Kihirdetem az Úr végzését. Ezt mondta nekem: Az én fiam vagy! Fiammá tettelek ma téged! Kérd tőlem, és neked adom örökségül a népeket, birtokul a földkerekséget. Összetöröd őket vasvesszővel, szétzúzod, mint a cserépedényt! Azért ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti, bírái a földnek! Félelemmel szolgáljátok az Urat, reszketve vigadjatok! Csókoljátok a fiút, hogy meg ne haragudjék, és el ne pusztuljatok az úton. Mert hamar föllángol haragja, de mind boldog, aki hozzá menekül! (2. zsoltár)


2019. október 6.


Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik. (Zsidókhoz írt levél 11 6)


2019. szeptember 29.


Tizenkét esztendős volt Manassé, mikor uralkodni kezdett volt, és ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. De Manasse elcsábítá Júdát és Jeruzsálem lakóit, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint a pogányok, akiket az Úr kigyomlált volt Izráel fiai elől. És noha megszólította az Úr Manassét és az ő népét, de nem figyeltek rá. Rájok hozta azért az Úr az Asszíriai király seregének vezéreit, akik Manassét megfogták és vasba vervén megkötözék őt két lánccal, és Babilóniába vitték. Mikor pedig nagy nyomorúságban volt, fohászkodott az Úrhoz az ő Istenéhez, és teljesen megalázta magát az ő atyáinak Istene előtt. És könyörögvén hozzá megkegyelmezett néki, és meghallgatván könyörgését, visszahozta őt Jeruzsálembe, az ő országába. Akkor ismerte meg Manasse, hogy az Úr az igaz Isten. (Krónikák könyve II. 33. 1, 9-13)

Grádicsok éneke. Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók. Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön! Akik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd. Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jő elő, kévéit emelve. (126. zsoltár)


2019. szeptember 22.


Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül. Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik őt segítségül hívják. Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Mimódon hívják azért segítségül azt, a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, a ki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek! De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. (Rómabeliekhez írt levél 10 10-17)


2019. szeptember 15.


Archívum

Zsidókhoz írt levél 11 1
LETÖLTÉS
2019. szeptember 8. Tanévnyitó
Zsidókhoz írt levél 11 1
LETÖLTÉS
2019. szeptember 1.
Zsidókhoz írt levél 11 1-6
LETÖLTÉS
2019. augusztus 25.
Lukács 7 36-48
LETÖLTÉS
2019. augusztus 18.
Apostolok Cselekedetei 9 10-18
LETÖLTÉS
2019. augusztus 11.
Rómaiakhoz írt levél 12 1-2
LETÖLTÉS
2019. augusztus 4.
Apostolok Cselekedetei 1 15-26
LETÖLTÉS
2019. július 28.
Mózes I. 12 1-3 Péter I. 3 8-9
LETÖLTÉS
2019. július 21.
Lukács 6 36
LETÖLTÉS
2019. július 14.
Timótheushoz írt I. levél 4 12
LETÖLTÉS
2019. július 7. - Gyermektábor zárás
Lukács 15 1-7
LETÖLTÉS
2019. június 30.
János első levele 4 19-21
LETÖLTÉS
2019. június 23.
Filippibeliekhez írt levél 4 4
LETÖLTÉS
2019. június 16. - Tanévzáró
Máté 10 28-33
LETÖLTÉS
2019. június 10. - Pünkösdhétfő - Konfirmáció
Apostolok Cselekedetei 2 1-13
LETÖLTÉS
2019. június 9. - Pünkösdvasárnap
Filippibeliekhez írt levél 4 4
LETÖLTÉS
2019. június 2.
János 17 13
LETÖLTÉS
2019. május 19
János 1 41-43
LETÖLTÉS
2019. május 5. Anyák Napja
János 20 24-29
LETÖLTÉS
2019. április 28.
János 20 14-16
LETÖLTÉS
2019. április 21. Húsvétvasárnap
Lukács 23 44-46
LETÖLTÉS
2019. április 19. Nagypéntek
János I. levele 1 7
LETÖLTÉS
2019. április 14.
Lukács 1 45
LETÖLTÉS
2019. április 7.
84. zsoltár 13
LETÖLTÉS
2019. március 30.
Máté 5 8
LETÖLTÉS
2019. március 24.
Máté 5 8
LETÖLTÉS
2019. március 17.
Máté 5 8
LETÖLTÉS
2019. március 10.
Máté 13 36-43
LETÖLTÉS
2019. március 3.
Máté 13 24-30
LETÖLTÉS
2019. február 24.
Máté 13 24-30
LETÖLTÉS
2019. február 17.
Máté 13 24-30 Máté 13 36-41
LETÖLTÉS
2019. február 10.
Máté 8 23-27 Lukács 22 40-46
LETÖLTÉS
2019. február 3.
Dániel 3 16-18
LETÖLTÉS
2019. január 27.
Márk 12 1-11
LETÖLTÉS
2019. január 20.
Máté 4 19-20
LETÖLTÉS
2019. január 13.
Korinthusbeliekhez írt II. levél 4 5-7
LETÖLTÉS
2019. január 6.
Máté 4 18-22
LETÖLTÉS
2019. január 1. - Újévi áldáskérő Istentisztelet
139. zsoltár 23-24
LETÖLTÉS
2018. december 31. - Év végi hálaadó Istentisztelet
Lukács 2 29-30
LETÖLTÉS
2018. december 30.
Lukács 2 8-20
LETÖLTÉS
2018. december 26. - Karácsony
Máté 2 2,9-11
LETÖLTÉS
2018. december 25. - Karácsony
Lukács 2 8-12
LETÖLTÉS
2018. december 23. - Advent negyedik vasárnapja
Lukács 2 8-12
LETÖLTÉS
2018. december 16. - Advent harmadik vasárnapja - Gyermekkarácsony
Korinthusbeliekhez írt II. levél 4 6
LETÖLTÉS
2018. december 9. - Advent második vasárnapja.
Lukács 15 20-24
LETÖLTÉS
2018. december 2. - Advent első vasárnapja.
Lukács 15 1-3, 8-10; 19 10
LETÖLTÉS
2018. november 25.
Máté 20 31-34
LETÖLTÉS
2018. november 18.
Lukács 15 20
LETÖLTÉS
2018. november 11.
Lukács 15 18
LETÖLTÉS
2018. november 4.
Rómabeliekhez írt levél 5 1-11
LETÖLTÉS
2018. október 31. - A reformáció napja
Lukács 15 12,17
LETÖLTÉS
2018. október 28.
Lukács 15 10-18
LETÖLTÉS
2018. október 21.
Apostolok Cselekedetei 16 31
LETÖLTÉS
2018. október 14.
Korinthusbeliekhez írt II. levél 9 6-7
LETÖLTÉS
2018. szeptember 30.
Jeremiás 29 11
LETÖLTÉS
2018. szeptember 23. - JUBILEUMI HÁLAADÓ ISTENTISZTELET
Máté 12 46-50
LETÖLTÉS
2018. szeptember 16.
Márk 6 1-6
LETÖLTÉS
2018. szeptember 9. - Tanévnyitó
János 6 66-69
LETÖLTÉS
2018. szeptember 2.
János 6 48-51
LETÖLTÉS
2018. augusztus 26.
János 14 6
LETÖLTÉS
2018. augusztus 19.
János 10 1-9
LETÖLTÉS
2018. augusztus 5.
Rómabeliekhez írt levél 7 22-25
LETÖLTÉS
2018. július 29.
Lukács 9 1-6;10
LETÖLTÉS
2018. július 22.
Galatákhoz írt levél 4 4-11 Jelenések 2 4
LETÖLTÉS
2018. július 15.
Lukács 6 27-31
LETÖLTÉS
2018. július 8.
Apostolok Cselekedetei 16 6-10
LETÖLTÉS
2018. július 1.
150. Zsoltár
LETÖLTÉS
2018. június 24.
Máté 19 13-15
LETÖLTÉS
2018. június 17. - Tanévzáró
Apostolok Cselekedetei 3 1-10
LETÖLTÉS
2018. június 10.
Ézsaiás 32 13-18
LETÖLTÉS
2018. június 3.
Mózes V. 11 1-7
LETÖLTÉS
2018. május 27. - Hősök napja
Példabeszédek 22 28
LETÖLTÉS
2018. május 21. - Pünkösdhétfő - Konfirmáció
Rómabeliekhez írt levél 5 5 János 13 34-35
LETÖLTÉS
2018. május 20. - Pünkösdvasárnap
Rómabeliekhez írt levél 5 1-5
LETÖLTÉS
2018. május 13.
Timótheushoz írt II. levél 1 1-5
LETÖLTÉS
2018. május 6. - Anyák napja
Rómabeliekhez írt levél 8 35-39
LETÖLTÉS
2018. április 29.
Apostolok Cselekedetei 9 1-5
LETÖLTÉS
2018. április 22.
Timótheushoz írt II. levél 4 13
LETÖLTÉS
2018. április 15.
Kolossébeliekhez írt levél 2 14
LETÖLTÉS
2018. április 8.
Márk 16 1-16 Korinthusbeliekhez írt I. levél 15 14
LETÖLTÉS
2018. április 1. - Húsvétvasárnap
Márk 15 25-39 Filippibeliekhez írt levél 2 5-8
LETÖLTÉS
2018. március 30. - Nagypéntek
János 12 1-15
LETÖLTÉS
2018. március 25. - Virágvasárnap
Máté 17 24-27 Máté 22 17-21
LETÖLTÉS
2018. március 18.
Máté 21 23-25
LETÖLTÉS
2018. március 11.
Máté 20 1-16
LETÖLTÉS
2018. március 4.
Sámuel I. könyve 17 43-50
LETÖLTÉS
2018. február 25.
Sámuel I. könyve 17 38-47
LETÖLTÉS
2018. február 18.
Sámuel I. könyve 17 25-36
LETÖLTÉS
2018. február 11.
Sámuel I. könyve 17 1-11; 24
LETÖLTÉS
2018. február 4.
Jeremiás 9 22-23
LETÖLTÉS
2018. január 28.
Sámuel I. 17 1-11
LETÖLTÉS
2018. január 21.
Zsoltárok 40 8-10
LETÖLTÉS
2018. január 14.
Mózes V. 5 31
LETÖLTÉS
2018. január 7.
Zsoltárok 145 18
LETÖLTÉS
2018. január 1.
Máté 4 1-11
LETÖLTÉS
2017. december 31.
Filippiekhez írt levél 2 5-11
LETÖLTÉS
2017. december 26. - Karácsony


2018. előtti videók >>>

2024. március 24. - Virágvasárnap

Tovább a youtube-ra

És mikor közeledett, látván a várost, sírt azon. Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók! De most elrejtettek a te szemeid elől. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülötted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged. És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned, és nem hagynak te benned követ kövön. Mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.


Archívum >>>

Hanganyagok

Déli harangszó a kiskunlacházi református templomból - Kossuth Rádió
2015. január 5.
MP3
HARANGSZÖVEG

Református istentisztelet közvetítése a kiskunlacházi református templomból - Kossuth Rádió
2012. december 25. KARÁCSONY
MP3
Felhőkép
Copyright© Kiskunlacházi Református Egyházközség, 2340 Kiskunlacháza, Kossuth u. 40. |