„Ott van nyáj, ahol jelen van a Pásztor, Jézus Krisztus. Ha őt kivesszük belőle, csak idő kérdése a
szétszóratás. A szeretet azonban összetart” - mondta Takaró András lelkipásztor, a Délpesti Református
Egyházmegye esperese a kiskunlacházi gyülekezetben tartott hálaadó istentiszteleten. A közösség a megújult
templomban ünnepelte Takaró András helybeli lelkész szolgálatának és az énekkar megalakulásának huszadik
évfordulóját.
Három évvel ezelőtt kezdődtek meg a kiskunlacházi református templom belső felújítási munkálatai. A
gyülekezet önerőből, tagjainak felajánlásaiból és kétkezi munkájával többek között kifestette a templomot, és
új lámpatesteket szerelt fel a korábban gyér megvilágítású templomtérbe.
- Ez az összefogás azokra az időkre emlékeztet, amikor a lacházi gyülekezet minden követ megmozgatott a
közösség továbbélése érdekében - mondta a múlt vasárnapi hálaadó istentiszteleten Takaró András
esperes-lelkipásztor utalva a korábbi évszázadokban árvízzel és tűzvésszel is sújtott település történetére. A
legalább 361 éves gyülekezet elmúlt húsz éve ugyancsak eseménydús volt.
- A rendszerváltás hajnalán olyan új helyzet állt elő, amilyenről az elődök nem is álmodhattak: az egyház
megkapta a tőle elkobzott földekért járó kárpótlást, el lehetett kezdeni komolyan foglalkozni az ifjúsággal és
ki lehetett lépni a templom falain kívülre - emlékeztetett ünnepi köszöntőjében Galambos Lajos gondnok. A
presbitérium vezetője számot vetett azokkal az új kezdeményezésekkel is, amelyeket Takaró András indított el
Kiskunlacházán 1993-ban.
- A munkába járók számára elérhetővé tette a bibliaórát, az óvodáktól a középiskoláig minden évfolyamon
hittancsoportokat indított, elérte, hogy a hittanórát az iskolai órarend részeként hirdessék meg. A vasárnapi
iskola, a gyermekmegőrzés, a száznál is több gyermeket vonzó gyermektáborok, az Immánuel kórus és az
ificsoport megalakulása is az ő nevéhez fűződik. A balatonszárszói hitmélyítő ifjúsági táborokban részt vevő
fiatalok ma már a gyülekezet presbiterei, munkatársai. Önkormányzati képviselőként eredményesen harcolt a
gyülekezet kárpótlásáért, a millennium évében ez jelentett anyagi alapot a parókia külső és belső
felújításához, valamint egy stabil és korszerű gyülekezeti ház felépítéséhez. Megújult a református temető
ravatalozója is, a munkálatok pedig mindig kölcsönök nélkül, a határidők pontos betartásával, elszámolási
gondok nélkül zajlottak.
Galambos Lajos gondnok említést tett a kárpátaljai szegény családoknak nyújtott folyamatos diakóniai
segítségről, valamint Nagytiszteletű Takaró Dóra asszony kulturális és diakóniai szolgálatairól is, többek
között az általa megálmodott református jótékonysági bálról.
- Egy gyülekezet soha nincs kész, sosincs csúcsformában, folyamatosan épül és fogy, de nem szabad
elfelejtenünk, hogy nem velünk kezdődött - hívta fel a figyelmet Takaró András. A lelkipásztor hálát adva
emlékezett meg elődjéről, Cserháti Kálmánról és mindazokról a hittestvérekről, akik már nem lehettek jelen az
ünnepi istentiszteleten, amelynek alapigéje ugyanaz volt, mint húsz évvel ezelőtt:
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az
aratásába.”
(Máté evangéliuma 9. fejezet, 37-38. vers)
- Bár Isten meghallgatta az akkori kérésünket, és adott munkásokat, ez az ige ma is aktuális: a
gyülekezetünk várja a munkatársakat. Még akkor is, ha a lelkünk nehézségekkel küszködik, és ha Jézus ugyanazt
látja rajtunk ma is, mint a kétezer évvel ezelőtt élt embereken: hogy fáradtak, elgyötörtek vagyunk.
- A gyülekezet nem egyszemélyes - tette hozzá az esperes-lelkész -, azok az idők elmúltak, amikor sokan
úgy gondolták, hogy a lelkész helyettük olvassa a Bibliát, imádkozik, énekel, sír, látogat. Egy gyülekezetben
mindenkire szükség van, mindenki kapott talentumot. Egy gyülekezet akkor él, hat, ha a tagjai békekövetként
továbbviszik Isten igéjét a világba.
Az ünnepi istentisztelet alapigéje szerint Jézus pásztor nélkül való juhokhoz hasonlítja az embereket.
Takaró András igehirdetésében úgy fogalmazott, a pásztor feladata, hogy védje, vezesse és egyben tartsa a
nyájat.
- A szeretet legjellegzetesebb vonása, hogy összetart, míg a gyűlölet szétszór. Felemelő egy összetartó
közösségben élni, legyen szó akár családról, akár gyülekezetről. Ott van nyáj, ahol jelen van a Pásztor, Jézus
Krisztus. Ha őt kivesszük belőle, csak idő kérdése a szétszóratás.
Portálunk mikrofonja előtt az esperes-lelkész megerősítette: ő maga is pásztor szeret lenni, aki együtt él
a nyájjal minden körülmények között.
- Ha kies legelőn vagyunk, akkor élvezzük az Isten áldásait, ha éppen szűkösebb időket élünk, azon is a
nyájammal együtt megyünk át. Nemcsak a magam számára, hanem a jelen és a jövő pásztorai számára is fontosnak
tartom: közösséget kell teremteni. A közösségben létrejön az a bizalmi légkör, amelyben aztán idős és fiatal
egyaránt eljuthat oda, hogy Krisztusról beszéljen. Ha a lacházi gyülekezetet nézzük, akkor azt lehet mondani,
hogy itt közösség formálódott.
Az ünnepi istentiszteleten a szintén húszéves fennállását ünneplő Immanuel vegyeskar egykori és jelenlegi
tagjai adtak elő két éneket, az Ébredj, bizonyságtévő lélek kezdetűt, amely a húsz évvel ezelőtti
lelkészbeiktatáson hangzott el, valamint a lelkipásztor kedvencét, a Kapok-e csillagos koronát? című éneket.
Ezt követően Takaró András köszöntötte a gyülekezet kórusának hajdani és jelenlegi vezetőit: Köntös Ágnest,
Tokaji Ágnest és Adorján Zsuzsannát, valamint a kántori szolgálatot hosszú ideje rendszeresen ellátó Kovácsné
Tóth Erikát. Az ünneplés a gyülekezeti házban folytatódott, az épület megtelt a szeretetvendégségen együtt
maradó gyülekezeti tagokkal.
Forrás:
Dunamelléki Sajtó/raday28.hu,
parokia.hu
Képek: Jakus Ágnes, Kovács János
2019. december
